Ráolvasás,
ima, fohász, hang, zene, csontkovácsolás, masszázs, hő, meleg, méz,
szőlő, fokhagyma: mind-mind a magyarság ősi gyógymódjai közé tartoznak.
A
ráolvasás azon az ősi tudáson alapszik, hogy minden kimondott szónak
teremtő ereje van. „.. S kezdetben vala az ige." Már gondolatainkkal is
teremtünk, segítjük egy esemény, érzés létrejöttét, megvalósulását, de a
kimondott szó még erősebb. Megigéz, igéz szavainknak az ige az alapja,
szótöve, tehát nyelvünk tökéletesen kifejezi ezt a felfogást. Igével,
igézéssel tehát el lehet távolítani a nem megfelelő, ártó erőket, így a
betegséget is.
Ima, fohász
Minden gyógyítás
alapja. A gyakorlati kezelések előtt, alatt, után alkalmazták, de
önállóan is teljes értékű gyógymódnak tartották. A lélek tisztításán,
gyógyításán keresztül hatott vissza a testi bajokra is a következő
ráolvasás.
„Add meg nekem Isztenem, mindennapi kenerem. Ürezz meg te minden rossztúl, Minden baj, minden gonosztúl. Adj szüléknek egisszíget, Kergeszd el a betegszíget, Házunkban mindig jó legyen, Teljbe minden csak menjen. Őrangyalom alíssz el, És hulnap reggel külts fel, Újból menen nekünk jól, Meddig a Nap leszentül." (...) (Csángó imádság, Bosnyák Sándor gyűjtése)
Daganatra, gyűlésre
„Kik dálák, Feketi dálák, Veresz dálák, Igízésztül találta, Meggyülekezzett véle, Elmújék sz elmaradzson, Uljan tisztán mind vált. " (Szabófalva, Kallós Zoltán gyűjtése)
Gyógyítás hanggal, zenével
A
hang, rezgés. A világegyetem lényege szintén rezgés. Minden ami él,
rezeg. A molekulák, atomok mozgása és a közöttük lévő tér kölcsönhatása
adja azt a feszültséget, mely maga az életerő. Hangunkkal megrezegtetjük
a levegőt, alakítjuk azt.
A betegségeknek egyik ősi
megfogalmazása: nem megfelelő rezgés. A disszonancia ha nem is
létrehozója, de jelölője a betegségeknek, így az arra való jótékony
hatással az egészségre is hatni lehet. Mindennek, mindenkinek van
rezgése, kisugárzása. A hanggal gyógyító táltos erre a rezgésre
„hangolódott rá", s a megfelelő gyógyhatású rezgés (hang, ének)
előidézésével gyógyított.
Gyakori volt a csörgő
energiakiegyensúlyozó hatásának használata, mellyel a csakrák, "csokrok"
működését tudták harmonizálni. A beteg fölött rázva a csörgőt, a hangok
keltette rezgés volt gyógyhatású. A dob hangja szintén gyógyerejű volt,
bár sokkal dinamikusabban, mint a csörgőé. Dobbanása erőt adott ahhoz,
hogy a beteg saját maga, vagy a táltos megküzdjön a nem megfelelő
erőkkel.
A legmélyebb, leghatásosabb kezelési forma azonban az
ének. A gyógyító lélekutazást tesz a beteghez s a megállapított kór
ellen ható gyógyító éneket kér s hoz. Ezt énekelve, lehetőleg a betegnek
megtanítva váltotta ki az áldásos hatást.
Csontkovácsolás, masszázs (kenés)
A
népi gyógyászatban igen régen használják a kificamodott, fájó csontok,
testrészek helyrerakásának módjait.A csontkovácsok a csigolyák közötti
részek mozgatásával az azok közti kalcium lerakódást szüntetik meg. A
módszer ma is ismeretes, de orvosi diplomához kötött a csontkovácsok
tevékenysége.
„Vótak olyanok, melyiknek a lába kisirült, s helyretették. Fogta meg, kente, s tette helyre. Vaj egy ín ki vót menve. Azt addig kente, hogy visszatette. Kisirült a kezed, visszatette." (Moldva, Bernád Ilona gyűjtése)
„Nagyapámnak eltörött a lába, felszökött a térde kalácsa. S akkor egy évig úgy gyógyult, egyenesbe a lába. S akkor meghallottunk egy gyógyító embert, Szancolba. Balázsfalva mellett van az a község. Akkor elment a vásárba, a vásárból odavitték, hogy gyógyíttassa a lábát. S aszongya nagyanyám, hogy az öreggel megitatott egy liter pálinkát rendre. S amíg a pálinkát megitta, tájolgatta azokat az inakat, mind-mind forróvízzel. Azokat mind-mind addig mosogatta, hogy olyan lett a lába, mint egy rongy. Osztán
akkor hasra fektette az öreget, feltette a lábát a hátára, ide ne, így a
fenekihez, s azonnal a térdekalácsa leszökött a helyire." (Magyarlapád, Bernád Ilona gyűjtése)
Gyógyítás, hővel, meleggel
„Ha
a gyermeknek fájt a füle, melegítették párával. Megmelegítettek egy kis
csuporba vizet, vagy nagyobb fazékba, s úgy leborították a fejit, s
rátartották arra a párára. Tettek egy-egy követ, úgy mondták, hogy
békasó, amit a Marasból hoztak, olyan gömbölyűt, hogy az még nagyobb
párát csinál, me betették a tűzbe." (Magyarlapád, Bernád Ilona gyűjtése)
„Mikor
a gyomrunk fájt, egy kicsi székecske vót, bikkfából volt csinálva,
édesapám bocskorkötni csinálta, azt melegítettük meg a füttőn, s ültünk
rea. Ha ezután es fájt, akkor egy pléhfedőt melegítettünk, rongyba
belefogtuk, s tettük a hasunkra." (Csornakor ös, Bernád Ilona gyűjtése)
Ide
sorolható az iszappakolás is, mely lazítja a görcsössé vált izmokat.
Hatóanyagai a bőrön át könnyebben felszívódnak. „Akinek reomája van,
arra nagyon jó, ha iszapot tesznek. Vízből kiszedett iszapot
megmelegítenek, aztán leszűrik. Ruha küzi teszik, osztán ráborítják, és
avval borongatják naponta egyszer, és az pár nap alatt helyrehozza..." (Lázári, Bernád Ilona gyűjtése)
Gyógyírok
Szembetegségekre
a tavasszal megeredő szőlőt megvágták, ezt összegyűjtötték s a beteg
szembe csepegtették. A kövirózsából is sajtoltak levet, melyet a fülbe
csepegtettek gyulladás ellen. Anyatejet használtak kisbabáknál, mikor
csipás lett a szeme. Az édesanya szoptatás közben a szemébe is fejt egy
kicsit.
Egy példa a fertőtlenítő, immunrendszer erősítő
pakolásra: „Köményt főztünk, hagymát törtünk. A hagymát törtük reá a
hasára, pálinkával. Mikor aprózott meg, akkor kentük meg. Ha köhögött,
akkor vettünk tormát, reszeltünk meg, s tartottuk egy kicsit, veresedett
meg a hátacskája, s vettük le. Tettünk káposztalapit ide a melyire.
Ilyeneket csináltunk, s gyóvult, gyóvult." (Erdély, Bernád Ilona gyűjtése)
A
fokhagyma igazi csodaszer volt, sok betegségre használták. Árpa ellen a
szemre kenték, fülfájásra a fülbe dugták, torokfájásra teáját itták s
kifőtt szárát a nyak köré tekerték. A mézet is sokféle betegség ellen
használták. A langyos méz a savtúltengésben szenvedőket gyógyította.
Semlegesítette a gyomorsavat, bevonta a nyálkahártyát, elpusztította a
baktériumokat.
Segítette az emésztést, a májműködést, méregtelenített, erősítette az immunrendszert és az idegrendszert. „Nyombélfekélyem
volt 18-30 éves koromig. A kórházat is megjártam miatta, amikor vérezni
kezdett. Sokat szenvedtem vele, különösen ősszel és tavasszal voltak
erős fájdalmaim. Egyszer valaki - akit már ezzel a módszerrel
meggyógyított egy tudós asszony - javasolta, hogy próbáljam meg én is.
Minden reggel felkelés után közvetlenül éhgyomorra egyem meg egy
kávéskanál langyosra melegített mézet. Megpróbáltam, egy évig folytattam
a kúrát, s tökéletesen meggyógyultam tőle." (Sepsiszentgyörgy, Bernád Ilona gyűjtése)
|
Kommentáld!